Magyarellenes óriáspártot építene az AUR

2024. december 16. 19:15

George Simion állítja: találkozott Melonival, és tájékoztatta őt „a Romániában történt államcsínyről”.

2024. december 16. 19:15
null

Nyitókép: George Simion Facebook-oldala

Claudiu Târziu, az AUR országos vezetőtanácsának elnöke  Facebook-oldalán hívta meg az SOS Romániát és a Fiatal Emberek Pártját (POT), hogy az AUR-ral közösen hozzák létre a Szuverenista Politikai Blokkot. Közben George Simion Olaszországban találkozott Giorgia Meloni miniszterelnökkel – számolt be a Maszol.

Mint a portál írja: a politikus szerint  Romániában „egy alkotmánybírósági bűnrészességgel szervezett államcsíny történt, amely semmissé tette az elnökválasztásokat”, és „a szuverenista és hazafias erők képezik az utolsó védőpajzsot a nemzeti érdekek megóvásában”.

A Maszol a számok tekintetében emlékeztet: 

az AUR, a SOS és POT összesen annyi parlamenti mandátummal rendelkezik, mint a PNL, USR és RMDSZ együttvéve.

Ez azt jelenti, hogy a december 1-jén megválasztott 446 képviselő és szenátor közül 162 a radikális formációkból kerül ki. Nem kizárt az ultranacionalisták mandátumainak csökkenése, miután vizsgálják az SOS és a POT esetleges törvénytelen kampányfinanszírozását” – fogalmaz a lap.

Mindeközben pedig az AUR vezetője, George Simion arról számolt be arról, hogy részt vett az olasz kormányzó Olaszország Testvérei (Fratelli d’Italia) párt által szervezett római tanácskozáson. Az AUR-elnök azt állította: „tájékoztatta Melonit a Romániában történt államcsínyről”.

 

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2024. december 17. 08:31
monybbsc 2024. december 16. 22:06 • Szerkesztve A nemzetiszocialista internacionálét építeni igyekvők unos-untalan beleütköznek a nácizmusnak, akarom mondani illiberalizmusnak, nota bene szuverenizmusnak ebbe a fránya belső ellentmondásába, hogy olyanokkal kéne egyanrangú szövetségre lépniük, akiket egyébként alacsonyabbrendűnek tartanak maguknál. A nácizmus és a z illiberalizmus 2 különböző fogalom Szájszag. Az illiberális ugyanis nem antiliberális, hanem antilibsi. A libsi nem liberális, hanem a háttérhatalom által támogatott, annak céljait valósítja meg. (Ha tudja). Ezért annyira népszerűtlenek, hogy civilnek hazudott szervezetekkel szükséges a háttérhatalomnak megkerülve az adott országban a demokrácát, beavatkozni a hatalomba. Ha erre képes, mert sok esetben szerencsére nem. A külföldiek által pénzelt cseléd minden országban alacsonyabbrendűnek számít, amerikában is. Ezeket mindenki megveti.
kastellorizo
2024. december 17. 06:48
"neszteklipschik 2024. december 16. 20:33 • Szerkesztve Nem az a nevük, hogy AUR, hanem az, hogy Kifelé A Magyarokkal Romániából Párt. A közös nevező pedig a Bezzegromán politikában a magyargyűlölet. A Huxit rajongóknak meg a NATO és az USA összeomlásában bízóknak mondom, hogy ebben az esetben Romániában azonnal meg fognak indulni a pogromok a magyarok ellen és megkezdődik az etnikai tisztogatás, vagy a tömeges népírtás." Ukrajna bizinyítja, hogy a magyarellenes népírtás ellen nem biztosíték a nato, vagy az eu. Ha az az érdekük, a nagyhatalmak simán támogatják a népírtás a nem eu-tag, nem nato-tag részéről.
kastellorizo
2024. december 17. 06:46
magyarok2026 2024. december 16. 21:53 Az AUR a veletek kollaboráló ECR tagja. 🤣
balbako_
2024. december 17. 04:49
Nemsokára a Szaros legfontosabb külföldi társpártává válnak. A magyarellenesség összehozza őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!